Szórakozás

Balázs Fecó komoly betegsége után tért vissza a színpadra

Közel egyórás fellépésen találkozhatott a közönség Balázs Fecóval, aki féléves kényszerpihenő után a napokban kezdett el újra koncertezni – írja a Bors.

“Úgy érzem magam, mintha nem is hatvanhat éves lennék, hanem huszonöt. Persze, a problémák nem múltak el végérvényesen, de örülnék, ha legalább ennél nem lenne több. A műtétek után most egy amerikai gyógyszer segít a közérzetemen, a szívritmuszavaromat és a szívelégtelenségem bizonyos részeit korrigálja. Egy nagyon kedves orvos ismerősöm hozza Houstonból. A hazai orvosaimmal konzultálva szedem a pirulákat”  – mondta el a zenész, akinek tavasszal az elmeszesedett ereit kellett kicserélni, majd szívritmuszavar miatt került ismét műtőasztalra. Ezután elvállalt egy amerikai turnét, aminek a vége az lett, hogy orvosai ideiglenesen eltiltották a színpadtól.

“Aki ötven évet eltölt a színpadon, annak hiányzik a közönség. De orvosi utasításra egy hónapban már csak két előadást vállalok. Egy Korál koncert már rengeteget kivesz belőlem, de nem tagadhatom meg magamtól a zenélést, ez tart életben” – mondta el az újra koncertező előadó, aki szívbetegsége következtében ugyan húsz kilót fogyott, mégis fitten és energikusan állt újra a színpadon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik