Szórakozás

X-Faktor: Mata Ricsi úgy érzi, nem érdemelte meg a továbbjutást

Az RTL Klub tehetségkutatójának múlt vasárnapi, harmadik élő adásában újabb két énekes esett ki a versenyből. Jáger Kinga távozása után ráadásul Gáspár Laci különösen nehéz pillanatokat élt át, hiszen két megmaradt két énekese párbajozott egymással. A műsor akkor Ónodi János számára ért véget.

Mindeközben Puskás Peti mentoráltja, a 15 éves Mata Ricsi a színfalak mögött kesergett. Örült ugyan annak, hogy a nézők ismét a szimpátiájukról biztosították, de igazságtalannak is érezte, hogy hibái ellenére továbbjutott, miközben jó énekeset búcsúztak az X-Faktortól.

Felszabadító érzés, hogy továbbjutottam, mert féltem a kieséstől. Azonban nem helyes, hogy Jáger Kinga és Ónodi János kiesett. Sajnos elrontottam a szöveget, vagyis kihagytam egy elég hosszú részt. Izgultam, fáradt voltam, rosszul sikerült az egész, nagyon bánt. Nem foglalkoztam eleget a produkcióval, többet kellett volna dolgoznom rajta. Persze hibázni lehet, csak nem ennyit, mint én. Nehéz elfogadni, hogy ilyen jó énekesek kiestek, én pedig versenyben maradtam. Úgy érzem, nem érdemeltem meg, hogy továbbjussak. Köszönöm a nézők szeretetét, de ezt nem lesz egyszerű feldolgoznom

– nyilatkozta a Blikknek a közönségkedvenc.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik