Szórakozás

4,5 millióért vett festményt Rákay Philip

Rákay Philip (Rákay Philip)
Rákay Philip (Rákay Philip)

Igazi csemegéket kínált a művészetbarátoknak a BÁV e heti árverése. Az újrafelfedezések aukciójaként harangozta be a cég, és végül a legeredményesebbként zárta. Kalapács alá került egyebek között a Czóbel Béla-életmű egyik utolsó hiányzó láncszeme is, a több mint 100 év lappangás után előkerült Körhinta című festmény, ami végül 43,2 millió forintért talált gazdára. Az est házigazdája, Gundel Takács Gábor sportriporter-műsorvezető volt, ám nem ő volt az egyetlen ismert ember a teremben.

Rákay Philip, a Duna TV-n futó Szabadság tér műsorvezetője, az MTVA volt vezetője nem leplezte a művészetek iránti rajongását: feleségével érkezett az aukcióra. Nem is távozott üres kézzel, büszke tulajdonosa lett egy 1885-ből származó Ligeti Antal festményének, a Családi utazásnak négy és fél millióért – írja a Bors.

Philip egyébként előbb az M1 és az M2 intendánsa, majd az MTV vezérigazgató-helyettese volt, négy és fél évig dolgozott az állami médiában. Egy héttel ezelőtt hagyta ott a köztévét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik