Szórakozás

“Melyik bolygó élhető most?” – Trump győzelme a magyar celebeket sem hagyja hidegen

Ahogy már megírtuk, tele vannak a közösségi oldalak a világsztárok bejegyzéseivel, amelyekben Donald Trump győzelme feletti örömüket, vagy leginkább döbbenetüket és bánatukat fejezik ki a hírességek.

Kisebb számban ugyan, de a magyar celebvilág is véleményt nyilvánított, vagy legalábbis reagált az amerikai eseményekre; Vajna Timi péládul 2014-es szépségkirálynője és az új elnök közös szelfijét különösebb kommentár nélkül posztolta, ebben IDE kattintva lehet gyönyörködni.

ByeAlex azonban nem félt véleményt nyilvánítani. Az X-Faktor mentora új lakóhely után nézne, lehetőleg minél távolabb a Földtől.

Sziasztok!
Melyik bolygó élhető most, hogy Trump nyer(t)? Tudtok adni tippeket? Ki tart velem?”

– olvasható az énekes Facebook-oldalán.

Hajdú Péter először a győzelem tényét osztotta meg követőivel – tapsolós, örömködős emojik kíséretében – , majd pedig az amerikai közvélemény kutatók sikertelenségén élcelődött.

Ördög Nóra ugyan gyerekeiről posztolt, de mellette nem felejtett el rácsodálkozni, hogy “milyen reggelre ébredtünk”, és egy “Isten áldja Amerikát” mondattal zárta bejegyzését.

Bálint Antónia “Trump. Hmm” posztja meglehetősen sokféleképpen értelmezhető.

A Morning Show közösségi oldalán pedig azt is láthatjuk, hogy Pákó robbant be a reggeli adásba, aki szerint “mind meg fogunk halni, és Clintonnak kellett volna nyerni”. Sebestyén Balázs egyébként diplomatikusan úgy fogalmazott, izgalmas korszak indul el a világpolitikában, ami nagyon más, mint az eddigi.

Demcsák Zsuzsa pedig képekben mondta el…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik