Szórakozás

Az éneklésen kívül is vannak tervei az x-faktoros Mata Ricsinek

Az RTL tehetségkutatójának mindössze 15 éves versenyzője igyekszik kihasználni a lehetőséget, amihez Petics Kristóf botrányos távozása folytán jutott, de a korábban Az ének iskolájában is próbálkozó Mata Ricsi nem csak a színpadi sikerekben gondolkozik.

“A legnagyobb álmom, hogy a színpadon állhassak és énekeljek, de vagyok már annyira érett, hogy tudjam, ha úgy adódik, akkor az énekesi karrier mellett is érdemes több lábon állni. Sokszor bizonytalan és bármikor derékba törhet egy karrier. Még ha sikeres is az ember, kell egy biztos szakma, amit elsajátít, hogy legyen mindig B terv. A muzsika mellett szeretném kitanulni az autószerelői szakmát, mert nagyon érdekelnek a kocsik, és a mechanika is. Van egy barátom, aki igazi ezermester, egyre több dolgot mutat meg nekem, és nagyon élvezem” – mondta el a Blikknek a fiatal énekesjelölt, aki leginkább a szülei válláról szeretne majd levenni a terheket.

“Szeretném megnyerni ezt a versenyt, hogy segíthessek a szüleimnek, és kitörhessünk a szegénységből. Gáspár Laci az egyik nagy példaképem, aki hasonló körülmények között nőtt fel, de sok szorgalommal, kitartással elismert zenész lett. Szeretném ezt én is megvalósítani, hogy a szüleim és a saját életem is boldogabb lehessen!”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik