Szórakozás

A Republic pénzt gyűjt a frissen műtött Rékasi Károlynak

A színész nemcsak hogy nem tudott felépülni a másfél évvel ezelőtti motorbalesetéből, de nemrég még újabb műtétre is szorult. Rékasi Károly a Story magazinnak nyilatkozott legutóbbi operációjáról.

Sajnos megint elkerülhetetlenné vált a műtét, ki kell pucolni a fertőzött csontot és sebet. Újabb, a testem más részéből vett csontforgáccsal kell pótolni a hiányt, és megerősíteni a vasakat. Már elképzelni sem tudom, hogy hol találnak helyet az újabb fúráshoz, hogy rögzítsék a csontjaimat. Megint elölről kezdődik minden, de nem adom fel

– nyilatkozta a színész, akinek jelenleg 43 ezer forint a havi bevétele.

Nehéz anyagi körülményei miatt a barátai, a Republic zenészei úgy döntöttek, hogy egy jótékonysági koncerten gyűjtenek neki.

Félve hívtam fel. Nem tudtam, hogy mit szól majd az ötlethez, tartottam tőle, hogy mérges lesz. Szerencsére jól fogadta, és nagyon meghatódott. A zenekar nagyon jól tudja, milyen az, amikor az ember hirtelen a paradicsom után a gödörben köt ki. Minket 2013-ban ért nagy csapás. Karcsi most van nehéz helyzetben, anyagilag is, de nem ez volt a fő szempont a koncert szervezésekor. Amikor mi bajban voltunk, ő mellénk állt, mindenhova eljött velünk fellépni. Most mi állunk ki mellette

– árulta el a Blikknek Nagy László Attila, a Repbulic dobosa.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik