Szórakozás

Nagy álma válik valóra a Kismenők 13 éves döntősének

Idén tavasszal ismerte meg az ország a TV2 Kismenők című tehetségkutatójában Luppinger Attilát, a szerény de rendkívül tehetséges 13 éves gitárost. A műsor döntősei közé került erdélyi magyar fiú hamarosan újra látható lesz a hazai közönség előtt, ugyanis felkérték, hogy az elmúlt évek legnagyobb magyar zenei produkciójaként számon tartott “100 gitár egy színpadon – Palladio Orchestra” koncert művészeivel együtt csapjon a húrok közé december 28-án a Papp László Budapest Sportarénában.

“Mindig az volt az álmom, hogy az Arénában léphessek fel. Hihetetlen, hogy ez már 13 éves koromra megvalósul, nagyon hálás vagyok a felkérésért, óriási megtiszteltetés. Mindenem a gitár, de még sosem láttam ennyi gitárost egy színpadon, ezért is biztos vagyok benne, hogy hatalmas élmény lesz a fellépés a Palladio Orchestrával”

– mondta Luppinger Attila, aki többnyire internetes videókapcsolattal vesz majd részt a 100 gitáros próbáin, ugyanis Sepsiszentgyörgyön jár iskolába és a naptárát fellépések is sűrítik, ami lehetetlenné tenné, hogy adott esetben hetente többször részt vegyen a budapesti próbákon.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik