Szórakozás

15 év után szakított Horgas Eszter

Horgas Eszter párja, György éppen esküvőjére készült menyasszonyával, amikor találkozott a fuvolaművésznővel. A köztük kibontakozó vonzalomnak 15 éve egyikük sem tudott ellenállni, szerelem és hosszú párkapcsolat lett belőle, ennek azonban már vége.

A Bors úgy tudja, hogy Eszter négy hónappal ezelőtt szakított kedvesével egy kibékíthetetlen ellentét miatt. Eszter és György hónapok óta szóba sem állnak egymással, a férfi állítólag még a Facebookról is törölte egykori kedvesét.

A szakítás tényét Horgas Eszter és volt párja is megerősítette a Borsnak, de további részletekről nem akartak nyilatkozni.

Horgas Eszter és György egyébként egy évvel ezelőtt az RTL Klub kamerái előtt még adtak egy közös interjút, abban arról beszéltek, hogy sohasem hiányzott a kapcsolatukból a papír, ha egyszer azt érzik, hogy hivatalosan is összekötnék az életüket, akkor bizonyosan összeházasodnak. Erre most már nem kerül sor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik