Szórakozás

Vádat emelnek Curtis ellen

A rappernek most minden összejött. Egy hete jelentette be, hogy feleségével, Csillával egy év után elválnak, ami nagyon nehéz döntés volt számukra. Most pedig vádat emeltek ellene januári autóbalesete ügyében.

Curtis újévkor hajtott egy póznának. Személyi sérülés ugyan nem történt, de az ittas vezetés miatt azóta bevonták a jogosítványát. Mindennek tetejébe a rendőrség nyomozást indított, amelyben gyanúsítottként hallgatták ki, sőt az is felmerült, hogy drogozhatott, mielőtt volán mögé ült. A nyomozás lezárult, a rapper ellen pedig elég nagy eséllyel vádat emelnek. Ha bizonyítják bűnösségét, akár három év börtönt is kaphat.

Hatóságunkhoz érkezett megkeresésére hivatkozva tájékoztatom, hogy az Ön által említett eset kapcsán a nyomozóhatóság az eljárást befejezte, és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldi meg az illetékes ügyészségnek

– közölte a Borssal a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője, Beluzsárné Belicza Andrea rendőrőrnagy.

A napilap mindennek tetejébe azt is tudni véli, hogy Curtis ezentúl az Édes Életben sem lesz látható, aminek okáról egyelőre nem derült ki semmi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik