Szórakozás

Négy évvel a halála után sem kezdődött el Komár László hagyatéki eljárása

Komár László (Komár László)
Komár László (Komár László)

Komár László 2012. október 17-én hunyt el, és habár végrendelkezett, a hagyatéki eljárása még el sem kezdődött. Az énekes mindent a feleségére, Komár Krisztinára hagyott, ám exfelesége – akivel halála napjáig nem sikerült megegyezniük a vagyonelosztásról – polgári pert indított az özvegy ellen. Kettőt is.

Az egyikben, ami már lezárult, egy 62 tételes listával – amelyen asztalterítő, törölköző, sőt még karácsonyfatalp is szerepelt – ment a bíróságra, de kéréseit nem hagyták helyben. A másik perben még tart a fellebbezési időszak, de ha az ex megelégszik az elsőfokú döntéssel, akkor végre elkezdődhet a hagyatéki tárgyalás is.

Az özvegy már nagyon szeretne pontot tenni mindennek a végére, bízik a kedvező fordulatban, amiben egy álom is megerősítette.

Megkönnyebbülést igazán akkor fogok érezni, ha végre elkezdődhet a hagyatéki eljárás. Minden vágyam, hogy a férjem függőben lévő ügyei lezáruljanak, és békében nyugodhasson. Laci csak nagyon ritkán szokott megjelenni az álmomban, de nemrég beköszönt, és reggel kaptam a hírt, hogy a másik per is közel áll a lezáráshoz

– mesélte a Blikknek Krisztina.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik