Szórakozás

X-Faktor: A TV2 egykori tehetségkutatósait továbbjuttatták a mentorok

24.hu
24.hu

2016. 10. 16. 12:58

Korábban a témában:

Elég gyakori, hogy azok az énekesek, akiknek nem sikerült nagyobb eredményt elérni egy-egy tehetségkutatóban, újra és újra megpróbálkoznak a lehetőséggel. Az ide X-Faktor válogatóján azonban nem csak olyanok jelentek meg, akik ez alkalommal magasabbra akarnak jutni, hanem olyanok is, akik már egy másik csatorna, másik tehetségkutatójában az élő döntőkben szerepeltek.

A 2010-es Megasztár egyik versenyzője, Szeleczki Dávid zenekarával állt az X-Faktor mentorai elé, a The Crossroads pedig tarolt a színpadon. A zsűri és a közönség is állva tombolt, Tóth Gabi szerint pesig még senki nem csinált akkora bulit az ide válogatón, mint ők. Az énekesnő legszívesebben azonnal a döntőbe szavazta volna őket.

Egy másik ismerős arc is feltűnt. Mata Richi az Ének iskolájában szerepelt, de miután kinőt a gyerek tehetségkutatóból, a 15 éves fiú az RTL Klubnál is szerencsét próbált. Négy igennel jutott tovább ő is, annak ellenére, hogy a mentorok bevallották, első látásra nem sokat néztek ki belőle.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Male doctor working on desk with laptop computer and paperwork on his desk. Medical concept by doctor on computer in office with stethoscope over hospital background.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.