Szórakozás

Véget ért a Kicsi Óriások: kihirdették a kategóriák győzteseit

A heteken át tartó versengést követően vasárnap a fináléjához érkezett az RTL Klub tehetségmutató-showja. Múlt héten véget ért a csapatverseny, amelyből a Fenegyerekek, azaz Oláh Gergő gyerekei kerültek ki győztesen, most pedig a kategóriák abszolút nyerteseit is kihirdették.

A Kicsi Óriások utolsó adása azonban több szempontból is rendhagyó volt. Egyrészt a Földes Eszter, Geszti Péter és Spáh Dávid alkotta zsűri ezúttal nem pontozta a produkciókat, másrészt pedig a csapatkapitányok is már csak a közönség soraiból szurkoltak a gyerekeknek.

A nyitányban a Kicsi Óriások történetében először és utoljára állt együtt a színpadon egy közös produkcióval az összes versenyző, amely méltó megkoronázása volt a gyerekek és tanáraik hónapokon át tartó, kemény munkájának.

Ezt követően az énekesek és a táncosok egyéni produkcióikkal álltak a zsűri elé, míg a kis tehetségek a Schobert Norbi – Rubint Réka házaspárt záporozták meg kérdéseikkel.

Földes Eszternek, Geszti Péternek és Spáh Dávidnak már itt meg kellett hoznia az első komoly döntést, hiszen ki kellett választaniuk azt a két kis tehetséget, akik már egyéni produkcióval párbajozhattak a kategória-győztes címért. Martin a Halott pénz egyik slágerével varázsolt bulihangulatot a stúdióban, míg Olívia Péterfy Bori egyik dalát énekelte el, a zsűri szerint kimondottan szépen. A zsűri döntése alapján végül Olívia lett a kis tehetségek kategória győztese.

Az énekesek közös produkciója után is egyből győztest hirdettek: Peti lett az, akinek odaítélte ezt a megtisztelő címet a zsűri.

A táncosok közös produkciója után pedig az is kiderült, hogy Eszter és Zsolti lett a kategória győztese. Az egyes kategóriák győztesei egyébként fejenként másfél millió forintot nyertek, amelyet szüleik a további taníttatásukra fordíthatnak majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik