Szórakozás

Star Academy: A zsűri szerint leggyengébben teljesítő énekes távozott

A tehetségkutató megváltozott szabályai miatt, a 11 döntős énekes a szombati élő show kezdetén tudta meg, hogy ki lett a két veszélyzónás. A hét folyamán a versenyzők maguk közül öt szavazattal Balog Brigit választották, a tanárok pedig az egész heti teljesítmény alapján Jecsmenik Arnoldot találták a leggyengébbnek, így ők csak a második fordulóban állhattak színpadra.

Az estét Gór-Nagy Erika nyitotta a HoneyBeast slágerével. A legnagyobb hős 93 pontot hozott a születése csupán egy métert nőtt énekesnőnek.

Őt Hegyi Dávid követte, aki meggyőző produkciójára máris maximális 100 pontot kapott. Annak ellenére is, hogy a zsűritagok kijelentették, nem akarnak elszállni a pontokkal.

Kertész Iván Pásztor Anna dalát énekelte, a Márti dalát. Vastag Csaba szerint kezd igazi művésszé válni a vörös hajú fiú, Király Viktor pedig libabőrözött, nála ez jelenti azt, hogy valami igazán tetszik. Ismét 100 pontot osztott ki a zsűri.

Szőcs Renit felkészülése során Király Viktor elvitte Pirner Alma rúdtánc stúdiójába, hogy önbizalmat szerezzen a fellépésére. A zsűri ennek ellenére hiányolta az előadásból a rudakat és a merészséget. Pásztor Anna az énekesnő helyett végig a tánckart nézte. Az este legalacsonyabb pontszámát kapta, 89 pontot.

Pádár Alexandra nagyon félt, mert a Star Academy versenyében először kellett magyarul énekelnie. Katona Klári Játssz még című dalát adta elő. Keresztes Ildi elmondta, hogy tökéletes volt, de még jobb lett volna, ha fekete ruhában, a zongora tetején ülve énekelt volna, akkor még a sírást sem tudta volna visszafogni.. Király Viktornak megint felállt, a szőr a kezén. 100 pont.

Bene Barbi nagyon örült a dalnak, amit kapott, annak már kevésbé, amikor Kerszetes Ildi megmutatta neki, milyen kommenteket írtak róla. A produkció a zsűri szerint erőlködős és hullámzó volt. Vastag Csaba szerint váltakoztak benne a szinte tökéletes és nagyon rossz részek.

Kelemen Laci Elvisnek öltözve ünnepelte a héten a születésnapját. Azt ugyan nem árulta el, hogy mit kívánt a tortája felett, de Ördög Nórától megtudtuk, hogy az énekesnek máris lehetőséget ajánlott egy TV2, hogy egy hamarosan induló műsorukban is részt vegyen.

Fazekas Eszternek Király Viktor segített abban, hogy az élő showban magabiztosabb legyen a közönség előtt. Azt tanácsolta, hogy a zsűrit képzelje káposztának, a tanárok pedig mindent meg is tettek, hogy jobban menjen az énkesnőnek, így végig egy káposztával a kezükben hallgatták a dalt. Meg is lett az eredménye. Ő is 100 pontot kapott.

Illés Adriánt nagyon érzékenyen érintette, hogy Zorán Apám hitte című dalát kapta. Édesapjával ugyanis 15 évig nem találkozott, mert kitoloncolták Európából a születése után. Sok erőt adott neki, hogy az éteren keresztül beszélhetett vele a műsor előtt. Az este folyamán ötödszörre osztottak ki 100 pontot az ítészek.

A zsűri és a nézők összesített eredménye alapján, zsinórban harmadszorra lett Bene Barbi a veszélyzónás. Végül mégis őt juttaták tovább a nézők a második fordulóból, mindenki legnagyobb meglepetésére. A tanárok ezután egyhangúan úgy döntöttek, hogy Balog Brigit juttatják tovább, a versenyből tehát Jecsmenik Arnoldnak kellett búcsúznia.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik