Szórakozás

Évek óta lehallgatják Oszter Sándor telefonbeszélgetéseit

A színész és hat társa ellen október elején emeltek vádat, befolyással való üzérkedés miatt, mivel állítólag egy szökésben lévő bűnözőtől több tízmillió forintot csaltak ki segítségnyújtásért cserébe. Oszter Sándor nemrég felesége, Failoni Donatella Facebook-oldalán tagadta az ellene szóló vádakat, azt állítva, nemzetközi csalók áldozata lett.

A Best magazin most arról ír, hogy az ügyben már évek óta zajlik a nyomozás, a színész mobilját pedig 2013 vége óta lehallgatták. A lap szerint időközben még államtitok is “keletkezett”, mivel a színész beszélt olyan magas rangú politikussal , aki védett személynek számít.

Oszter ügyvédje elmondta, hogy leghamarabb két év múlva születhet döntés, de állítása szerint nem a korábban említett 8, hanem 5 év börtönbüntetést szabhatnak ki a Kossuth-díjas színészre, aki váltig állítja, nem követett el semmit. A nyomozókkal együttműködik és mindenkit arra kér, hogy amíg nem derül ki, mi az igazság, senki ne ítélkezzen felette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik