Szórakozás

Újabb súlyos vádak Oszter Sándor ellen

Tovább gyűrűzik a botrány a színész körül, akit korábban befolyással való üzérkedéssel vádoltak meg. A férfi, aki feljelentette a színészt és társait, most ismét komoly vádakkal állt elő.

Ahogy azt korábban megírtuk, Oszter Sándor és társai ellen vádat emeltek október elején, mivel állítólag egy szökésben lévő bűnözőtől több tízmillió forintot csaltak ki segítségnyújtásért cserébe.

A legfrissebb Story magazin információi szerint a férfi ellen még 2013-ban indult büntetőeljárás 51 millió forint értékű jogosulatlan áfa-visszaigénylés miatt, Oszterék pedig már a bírósági szakaszban megfenyegették, amennyiben nem fizet nekik, akkor ők fogják börtönbe juttatni. A férfi pedig fizetett, tanúvallomása szerint összesen tizenhat alkalommal, százmillióra rúgó összegben. A vádiratból az is kiderül, hogy a vállalkozó valójában sosem akart bujkálni a nyomozók elől, ezt éppen Oszterék tanácsolták neki.

A színész nemrég felesége, Failoni Donatella Facebook-oldalán tagadta az ellene szóló vádakat, azt állítva, nemzetközi csalók áldozata lett, a férfi pedig egyszerűen hazudik. Az ügyész börtönbüntetést javasolt Oszternek, aki befolyással üzérkedés miatt akár nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik