Szórakozás

Vádat emeltek Oszter Sándor ellen befolyással üzérkedés miatt

Oszter Sándort idén a bíróság közmunkára ítélte ittas vezetés miatt, és még el sem ült a botrány, most itt az újabb bírósági ügyben érintett. Ezúttal azonban komolyabb a helyzet: befolyással való üzérkedés miatt emeltek vádat ellene.

A Story magazin információi szerint Oszter és társai egy gazdasági bűncselekményekkel gyanúsított szökésben lévő bűnözőtől több tízmillió forintot csaltak ki segítségnyújtásért cserébe. Állítólag azt ígérték, megszüntetik az ellene folyó nyomozást, ha fizet.

Az ügyészség elkészült a vádirattal, amely azt állítja, hogy a Kos­suth-díjas színművész megbízásából, K. Sándor ügyvéd nyilvános helyeken, benzinkutaknál, parkolókban találkozott a férfi feleségével, ahol 5-10 millió forint cserélt gazdát. Összesen 50 millió forintot szerezhettek meg a feltételezett elkövetők. A hatóság szerint nemcsak ígérgettek, hanem rémületet is keltettek, hosszú börtönéveket, teljes vagyonelkobzást vizionáltak, hogy a férfi eleget tegyen kéréseiknek. Később Oszter és K. mellé két másik ügyvéd is bekapcsolódott a történetbe – idéz a Blikk a vádanyagból.

A pénzek átadásáról állítólag hang és képfelvétel készültek, s olyan telefonbeszélgetések is vannak, amelyen a gyanúsítottak magas beosztású kapcsolataik igényeiről beszélnek. A megfigyelést összehangolt akció követte, amelyben a rendőrök egyszerre tartottak házkutatást öt különböző helyszínen, majd egymástól elkülönítve, egy időben hallgatták ki a feltételezett elkövetőket, hogy ne tudjanak összebeszélni. Köztük a színművészt is.

Oszter Sándor eddig érdemben nem nyilatkozott az ügyről, a Borsnak csupán ennyit mondott:

Nem tu­dom, mi ez az ügy, nem olvastam. Hívják az ügyvédemet!

Az ügyvédet, dr. Balogh Gábort a lap csütörtökön telefonon érte utol. Visszahívást kért, de telefonját többé nem vette fel.

Ha bebizonyosodik, hogy Oszter Sándor bűnös, akár nyolc év börtönt is kaphat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik