Szórakozás

Nem tett jót a verekedés Kállay-Saunders Andrásnak

Kállay-Saunders András három éve keveredett verekedésbe egy budapesti szórakozóhelynél. Egy testvérpár azt állítja, hogy az énekes rájuk támadt, de ő kitart az álláspontja szerint, miszerint csak szétválasztotta a verekedőket és nem bántott senkit. A bíróság hamarosan ítéletet hoz majd az ügyben, de addig is számtalan kellemetlenséget okoz Andrásnak a verekedés.

“Három éven keresztül ugyanazt mondom, mert nincs semmi ok, amiért váltanám a sztorimat, mert tudom, hogy mi történt, és őszintén mondom, ami történt. Száz emberből öt elhiszi azt, amit írnak rólam, ami egy kicsit kellemetlen. (…) A karrieremet igazán nem sértette ez annyira. Volt viszont egy pár lehetőségem, szerep, amit megkaptam volna itt-ott, de le lett mondva. Félnek, hogy ha ott vagyok adásban, akkor nem bírnék viselkedni, vagy valami”

– mondta a Story Extrának Kállay-Saunders, aki próbálja túl tenni magát az igazságtalanság érzésén és bízik abban, hogy a bíróság előtt is kiderül, mi történt valójában. A legjobban azt sajnálja, hogy szerinte az őt vádoló testvérpár csak a pénz miatt csinálja az egészet.

“Bejelentették a tárgyaláson, hogy ők szeretnének három vagy öt milliót kapni tőlem ezért az egész dologért, amit nem is tettem. Szomorú dolog, hogy így próbálnak pénzt keresni rajtam. Nem tudom, nem értem, hogy egy emberben, hogy van az, hogy látja, hogy egy másik az szenved ez miatt éveken keresztül. Csak hazudnak és hazudnak. Csak abban a reményben, hogy keressenek rólam pénzt.”

Olvasói sztorik