Szórakozás

Istenes Bence együtt vezet műsort Iszak Esztivel, akinek korábban csúnyán leszólta a munkásságát

Iszak Eszter, a gála eddigi háziasszonya az idei Comet-díjátadóra Istenes Bencét kapta maga mellé társnak, aki pedig két éve egy reggeli rádióműsorban porig alázta a szőke tévés szakmaiságát. Mindez most a Blikknek jutott eszébe, annak kapcsán, hogy az idei évtől a gálát a Viacom és az RTL Magyarország közösen hozza tető alá, így adta magát, hogy a VIVA műsorvezetője mellé az RTL Klub egyik arcát állítsák oda.

“Az idei Cometet egyszerűen kínos volt nézni. Ez a gála ilyen kellemetlen még soha nem volt. Esztert és ezt a Sanyócát örökre letiltanám a képernyőről. Ez a két műsorvezető évek óta vezeti a Cometet, de nemhogy fejlődnének, egyre rosszabbak. Még az előadókat sem képesek normálisan felkonferálni, ráadásul három éve ugyanaz a szövegük. Semmi improvizáció, semmi kreativitás: ugyanazokat a klisés kérdéseket teszik fel, sőt szerintem még a „jó estét, sziasztok”-ot is papírról olvassák”

– véleményezett még 2014-ben a Music FM reggeli élő adásában Istenes Bence, aki most a bulvárlapnak elárulta, az eset után tisztázták a fiatal tévéssel a helyzetet, de azóta nem különösebben keresik egymás társaságát.

iszak eszter (iszak eszter)
Iszak Eszti  Fotó: TV2

“Akkor ezt megbeszéltük Esztivel, elnézést is kértem tőle, talán azóta nem is váltottunk egy szót sem. Nem vagyunk semmilyen kapcsolatban, sosem dolgoztunk együtt, teljesen más egyéniségek vagyunk. Majd most kiderül, hogy fog ez működni, én lazább, spontán műsorvezető vagyok, ő pedig sokkal jobban figyelemmel kíséri a műsor menetét. Nem is árt, ha valaki tudja, hogy hol tartunk, és mi után mi jön, mert ettől működhet jól, ha kiegészítjük egymást a színpadon. (…) Hat éve vezettem legutóbb Cometet, akkor még Adával meg Zolával, és nagyon szerettem” – mondta el a tévés, aki egyébként még jóval a kínos incidens előtt, 2011-ben egy röpke, pár hetes kalandba is keveredett a csinos Eszterrel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik