Szórakozás

Kanye West koncertjeit is lemondta a feleségét ért támadás miatt

Október 2-án este egy párizsi szállodában fegyveresek megtámadták és megkötözték Kim Kardashiant, akitől méregdrága ékszereket raboltak el. A celebnőnek szerencsére a hatalmas ijedtségen és az anyagi veszteségen túl – ami több millió dollárra rúg – nem esett baja, de az események érthetően így is nagyon megviselték.

Fotó: GC Images
Fotó: GC Images

Kanye West anyósával, Kris Jennerrel együtt a repülőtéren várta New Yorkba hazatérő feleségét, sőt több koncertjét is lemondta a történtek miatt; ahogy múlt hétvégi fellépését is megszakította a hír hallatán. A rapper Detroitban és a Philadelphiában esedékes koncertjeit mondta le, helyesebben ütemeztette át a “családi vészhelyzet” miatt.

A kétgyerekes anyukát ért támadás miatt a rendőrség több szálon is nyomoz, így például

azt a lehetőséget sem vetik el, hogy az öt támadó közül az egyik dolgozhatott is akár korábban Kardashiannek,

vagy kapcsolatban álltak valakivel a híresség környezetéből. De a rablásban a korábbi testőr, Steve Stanulis szerint is nagy szerepet játszhatott az is, hogy a celebkirálynő rendszeresen közösségi oldalain dicsekedett el vagyont érő csecsebecséivel – többek közt az alább látható 20 karátos gyémántgyűrűjével is.

💎💎💎

Kim Kardashian West (@kimkardashian) által közzétett fénykép, 2016. Szept 29., 12:40 PDT

A hétvégi rablás volt a hírek szerint 20 éve a legnagyobb olyan ékszerlopás Franciaországban, amit magánszemély ellen követtek el. 

A rajongók egyébként még mindig a személyi testőr, Pascal Duvier felelősségét firtatják, aki pedig a támadás alatt a sztár testvérei, Kourtney és Kendall Jenner testi épségére vigyázott.

This guy is always in my shot!

Kim Kardashian West (@kimkardashian) által közzétett fénykép, 2016. Okt 2., 10:24 PDT

Ajánlott videó

Olvasói sztorik