Szórakozás

Ez itt bizony 6 millió forint Zimány Linda csuklóján

Zimány Linda csupán a körmeit szerette volna posztolni Instagramra, a fotón viszont sokkal érdekesebbek a karkötői: azok együttesen ugyanis több millió forintba kerülnek.

A karkötőket a Cartier tervezte és a Love kollekció részei. A név elég beszédes: ezzel fejezhetik ki a férfiak barátnőjüknek/menyasszonyuknak/feleségüknek, hogy mennyire szeretik őket. Bár az ékszerek legolcsóbb változata is 3600 fontba, azaz 1,4 millió forintba kerül, a DailyMail már két éve sem értette, hogy miért rohangál ezzel minden celeb – pláne úgy, hogy a karkötők egyes verzióit csak csavarhúzóval lehet felvenni, illetve leszerelni magunkról.

Chrome nails by @msdeeviine ❤️

Linda Zimany (@lindazimany) által közzétett fénykép, 2016. Szept 30., 09:32 PDT

Zimánynak két arany (ebből egy gyémánttal kirakott) és egy ezüst darabja van: előbbiek 8000, illetve 5000, utóbbi pedig szintén 5000 fontba kerül, ami átszámítva majdnem eléri a 6,5 millió fontot. Az sajnos nem látszik, hogy az ügyvédbojtárnak a kör alakú vagy a C formában a csuklóra csúsztatható verzió van – mi a teljessel számoltunk, de ha utóbbiból szerzett be párat, akkor is 4,2 millió forintra rúg az összértékük.

A celebek közül egyébként büszkén hordja még ezeket az ékszereket Pippa Middleton, Katie Holmes és Lindsay Lohan is.

Fotó: cartier.com
Fotó: cartier.com

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik