Szórakozás

Demjén Ferenc kiosztotta Majkát és Hajóst

A Sztárban sztár vasárnapi adásában Kocsis Tibor Demjén Ferenc bőrébe bújt. A zsűritagok közül Majka és Hajós András azonban nem Tibón, sokkal inkább Rózsin köszörülték a nyelvüket: nagy élvezettel élcelődtek Demjén színpadi mozgásán és életvitelén. Ezzel úgy tűnik, magukra haragították a legendás énekest.

“Meghívtak az adásra, elfoglaltságaim miatt nem tudtam elmenni, de jobb is így, mert akkor élőben szenvedtem volna el a zsűri megnyilvánulásait. Nem szeretnék a sajtóban háborúzni velük, ezért nem kívánok mélyebben reagálni a történtekre. Csak annyit jegyeznék meg, hogy ne olyan személyek döntsenek az én megítélésemről, akik tíz év múlva talán sehol nem lesznek, alkosson rólam véleményt a közönség. Az ő szeretetük éltet, az ő és nem ezeknek a ripacsoknak a véleményére adok. De mit is várunk Majkától?”

– mondta a Borsnak az idén hetvenéves Demjén Ferenc, akinek menedzsmentje a zsűri méltatlan viselkedése miatt eltekint attól, hogy Rózsi közösségi oldalán megosszák Kocsis Tibor produkcióját, noha eredetileg azt tervezték, ezzel reklámozzák majd a műsort.

A TV2 sajtóosztálya egyébként visszautasítja azt az állítást, hogy a zsűri Demjén Ferencen köszörülte a nyelvét. Szerintük csak arról van szó, hogy a Sztárban sztár egy szórakoztató show-műsor, amelynek sajátossága, hogy a zsűritagok humorosan nyilvánítják ki a véleményüket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik