Szórakozás

Veréssel fenyegették a fiatal x-faktorost, aki Gáspár Lacit is sokkolta

A 19 éves Petics Kristóf olyan produkciót adott elő az X-Faktor idei évadának első adásában, amely végletesen megosztotta a hallgatóságot, sőt az egyik mentor sem nagyon tudott mit kezdeni a fiatal énekessel. Az újfehértói fiú a Borsnak mesélt arról, többször előfordult már, hogy fura kinézete, stílusa miatt meg akarták verni. Festett haja, vékony testalkata és hosszú körmei miatt ugyanis sokan hiszik, hogy homoszexuális, így sajnos a beszólások állandó céltáblája lett.

“Szeretek szembe menni az elvárásokkal, folyamatos harc az életem, általában megtalál a konfliktus, de ez nem azt jelenti, hogy keresném a balhét. Sokszor próbáltak megverni, de végül még akkor sem ért fizikai atrocitás, amikor harmincan álltak körbe. A verbális visszavágásban hiszek, és ez általában működik. Egyébként, ha a fiúkat kedvelném, azt is büszkén vállalnám. Óvodás korom óta a lányokkal értem meg magam jobban, akkor vettem fel a mostani feminin szokásaimat, a mozdulataimat is” – mondta el a lapnak az énekes-jelölt, aki korábban egy művészeti szakközépiskola aktmodellje is volt.

“Szerettem azt az időszakot, és nem zavart a meztelenség. Úgy gondoltam, a testem csak egy test, ami arra kell, hogy gyakorolhassanak rajta, és annak is örültem, hogy láthatom a jövő művészeit munka közben. És egy kis zsebpénzt is kaptam érte”– mesélte a fiú, aki komoly dilemma elé állította Gáspár Lacit a válogatón.

“Hiszek abban, hogy minden embernek megvannak a maga energiái, és Kristófétól bevallom, kicsit féltem, ezért nem néztem rá, csak a produkciójára koncentráltam. A szavazásnál félretettem azt a zűrzavart, amit vele kapcsolatban éreztem, és csak arra figyeltem, amit hallottam, az viszont nagyon tetszett. Jól döntöttem, hogy igent adtam neki” – mondta el a mentor az adás után.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik