Szórakozás

Pumped Gabo nagy elhatározásra jutott a Nyerő Páros után

A korábban leginkább csak kigyúrt felsőtestéről és fura táncáról, valamint provokatív megnyilvánulásairól ismert celeb számára nagy változást hozhat az RTL Klub pénteken befejeződött sztárpár-játéka, ugyanis ez segített neki felismerni azt, mihez is szeretne kezdeni magával a továbbiakban.

“Gyerekkoromban nem dúskáltunk az anyagi javakban, anyukám nevelt fel minket a húgommal minimálbérből. Belekezdtem pár vállalkozásba, de – talán emiatt is – nem voltam sikeres. Az érettségit sem szereztem meg, terveim sem igen voltak, hogy mit szeretnék csinálni. Modellkedtem, autókat adtam el, de a műsor olyan motivációt adott, hogy visszamentem az iskolába. Májusban érettségizem. Szeretnék a médiában elhelyezkedni, de nem feltétlenül műsorvezetőként, mert őket csak egy ideig foglalkoztatják, én viszont a vágást, az operatőri munkát is meg akarom tanulni, hogy később hasznosíthassam. Beszédtanárhoz is járok majd” – mondta el a Borsnak Pumped Gabo, aki diplomát is szeretne majd; párja, Ági pedig a fitneszmodell karriert a DJ-pultra tervezi cserélni a közeljövőben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik