Szórakozás

X-Faktor: ByeAlex már az első válogatón kiborult – kivonult a stúdióból

24.hu
24.hu

2016. 09. 24. 21:36

Korábban a témában:

Egy év kihagyás után, szombat este visszatért az X-Faktor az RTL Klub képernyőjén. A hatodik évad első adásaiban továbbra is a válogatók legjobb/legrosszabb/legviccesebb és megható pillanatait láthatjuk. Az újdonságot ezúttal a jócskán megfiatalított mentorcsapat jelenti. Már most látszik, hogy a változás jót tesz a műsornak, ráadásul Gáspár Laci, Tóth Gabi, Puskás Peti és ByeAlex hamar egymásra hangolódtak.

Igaz, utóbbinak azért akadtak nézeteltérései társaival. A szerkesztők egy egész blokkot tudtak készíteni olyan énekesekről, akik három igent kaptak, de a fogszabályzós ByeAlex nem értett egyet a döntéssel. Folyamatosan azt mondogatta, hogy unatkozott a produkciók alatt, később pedig annyira felhúzta magát, hogy nem szólt inkább a mentorokhoz, majd kisétált a stúdióból, hogy lenyugodjon.

A fiatalodás egyébként nem csak a mentorcsapatról mondható el, a tehetségkutató jelentkezői között is rengeteg tinidzser akadt. Úgy tűnik felnőtt egy újabb generáció, akiknek Gáspár Laci már önálló kategóriát hozna létre, mégbedig a Szuper 16-ost.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.