Szórakozás

Szinetár Dóra: Az volt az érzésem, hogy az emberek le akarnak köpni

Majdnem napra pontosan három hónappal a Bereczki Zoltánnal készített interjú után Szinetár Dórával beszélgetett D. Tóth Kriszta az Elviszlek magammal című műsorban. A színésznő beszélt házasságáról, kapcsolatáról a bulvárral és arról is, hogy mikor érezte először azt, hogy önmagát adhatja egy szerepben.

A 40 perces videó elején kiderül, Szinetár éppen új lemezre készül. Az előzőt 14 évesen adta ki: akkor Szandinak kerestek konkurenciát, így készítettek vele egy albumot, ami hatalmas siker lett: 200 ezer darabot adtak el belőle.

Fura volt, hogy a szüleim keményen dolgoztak azért, ami nekem egy kéthetes bulizásból megadatott

– mondta a színésznő a lemez készüléséről a hirtelen jött sikerre utalva. Azt is elárulta, „nem segítette a nővé válását” az, hogy kislányként bókoltak neki, viszont az is csak évtizedekkel később jutott el hozzá, hogy ki volt akkor szerelmes belé. Felidézett egy történetet is, ahol egy tévéműsorban nem akarták kifizetni a háttértáncosait, ő pedig azt mondta, akkor bizony ő sem énekel.

Szinetár elárulta, egyáltalán nem tud faarcot vágni, így kiül az arcára, ha igazságtalanul bántják vagy mondjuk a Sztárban sztárban műsorban indokolatlanul lepontozza a zsűri.

Nemrég a Shrek musicalban is láthattuk a színésznőt, aki ezzel kapcsolatban elmondta,

életében először érezte azt, hogy valaki azt várja tőle, hogy önmaga legyen.

D. Tóth megkérdezte, nem fura-e, hogy erre 30 évet kellett várni, Szinetár viszont azt válaszolta, a társadalmunkat elnézve, vannak emberek, akik sosem jutnak el arra a pontra, hogy megtudják, kik is ők valójában és arra koncentráljanak utána. Az is kiderült, annak idején nem is az volt az elvárás, hogy ő önmaga legyen, sokkal inkább az, hogy bizonyos technikai feltételeknek megfeleljen.

Az életem katartikus pillanatai nem a színpadhoz kötnek

– mondta, majd hozzátette, voltak azért mélypontok is a múltjában. Az egyik ilyen a válása utáni három év: a bulvárlapok akkori állításai miatt még most is bíróságra jár – a pereket egyébként sorra megnyeri.

Tavaly októberben egy tévéműsorba volt hivatalos, ahol többnyire Bereczki Zoltánról beszélgettek: arról, hogy ő már befutott volt, amikor Bereczkivel találkoztak, mellette nőtt fel és a sikereit egy kicsit saját magának könyveli el, de szigorúan energetikailag és a szeretet miatt. A folyosón ott ült az egyik napilap munkatársa is, aki még a tévéfelvétel előtt cikket jelentett meg, aminek a lényege az volt, hogy Bereczki Szinetár hátán kapaszkodott fel. Szinetár ezzel kapcsolatban elmondta,

azután, hogy az újság megjelent, sokáig az volt az érzése, hogy a szembejövő emberek leköpik majd az utcán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik