Szórakozás

Muri Enikőnél komolyabban senki nem veszi a Sztárban sztárt

24.hu
24.hu

2016. 09. 12. 16:10

Korábban a témában:

Az “ország legnagyobb házibulija”, az “ősz legszórakoztatóbb műsora”. Ilyen, és ehhez hasonló jelzőkkel látták el a valóban nagyon népszerű, immár negyedik évaddal jelentkező Sztárban sztárt, ami – már csak a zsűrinek köszönhetően is – egy abszolút vidám, könnyed, jó hangulatú tévéshow, ahol könnyeket eddig leginkább csak egy-egy túl jól, vagy éppen túl meghatóra sikerült produkciónál láttunk.

Egészen tegnap estig, ahol az eredményhirdetésnél Muri Enikő tört ki zokogásban, mikor kiderül, hogy a nem túl fényes pontszáma ellenére mégis lesz helye a következő adásban is. Az Operettszínházban és a Madách Színházban is rendszeresen fellépő énekesnő ma a Facebook-oldalán pedig azt fejtegette, mekkora álma teljesült a TV2 átváltozó show-jában való szerepléssel, és még egy gyerekkori történetet is megosztott, nyomatékosítva azt, milyen fontos is számára a műsorban való részvétel.

” Tegnap este szépen felöltöztettek, megcsinálták a hajamat, kisminkelték arcomat, aztán mikrofont szereltek rám, én pedig kiléptem egy színpadra. Rám irányították a reflektorokat, a táncosok mellettem, nekem, értem is táncoltak. Nekem és a közönségnek. Azoknak az embereknek, akik tegnap este hozzám is tartoztak, az én közönségem is voltak. (…) S hogy miért írtam le Nektek mindezt? Egyszerűen csak azért, hogy tudjátok: annak a kicsi nyíregyházi óvodás gyermeknek, aki annak idején maszatosan, vaníliafagylaltosan azt az utcazenészt hallgatta, nos annak a kislánynak most teljesült egy hatalmas álma, és ezt szeretné szívből megköszönni Nektek! Köszönöm, hogy vagytok, megtisztelő volt Nektek énekelnem. Kérlek, maradjatok velem. Mert ez így most jó. Nagyon-nagyon jó! A szívemnek. Meg a lelkemnek” – írja többek közt az egykori x-faktoros, akinek hosszas  – és kissé ömlengős – bejegyzését a kép alatt olvashatja el.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind