Szórakozás

Sztárban sztár: Máris megvan az első kieső

Megérkezett a TV2-re a Sztárban sztár negyedik évada, ami a  legvidámabb show lesz idén ősszel. Ezt nem mi mondjuk, hanem a műsorvezető, aki természetesen ezúttal sem lehetett más, mint a csatorna Jolly Jokere, Tilla.

A 12 versenyző közös dala és bemutatása után a zsűritagok is megérkeztek, elsőként a várandós – és abszolút ragyogó – Liptai Claudiával, aki elsütötte azt a poént is, hogy ő kisfiával a hasában most igazán megtestesíti a “sztárban sztár” fogalmát. Az előző szériában értékelő Havas Henrik helyett pedig visszatért a korábban zsűriző Hajós András, aki valószínűleg ismét jó hatással lesz majd a humorfaktorra. Majka és Bereczki Zoltán bevonulása után kezdődött is az átváltozások sora.

Web

Kocsis Tibor az Earth, Wind & Fire énekesének bőrébe bújva állt, vagy inkább riszált színpadra elsőként, és hangilag eléggé topon lévő produkciója 34 pontot ért meg az ítészeknek. Vásáry André pedig rögtön belecsapott a lecsóba, és máris nővé változott. A Zoltán Erikát alakító, de kicsit inkább Bíró Icára hajazó énekes Hajós szerint “hangban volt a Zoltán, mozgásban az Erika”, az előadásra pedig 34 pontot adott a zsűri egésze.

Nagy Adri igazán nagy lett ezen az estén, a törékeny énekesnő ugyanis Berry White-nak maszkírozva volt kénytelen énekelni, nem is akármilyen sikerrel. Kapott is érte 37 pontot. Muri Enikő melleit pedig nem csak dalának eredeti előadója, Szulák Andrea hiányolta már előre az előadásból, hanem a zsűri férfitagjai is “kannákat” várták volna a produkcióba, amire mindössze 31 pontot adtak. No comment, haladjunk.

Kefir mindenki szerint fantasztikusan hozta Szikora Róbert karakterét, Majka azonbanúgy vélte a Létezem előadása ezúttal kissé parodisztikusra sikerült, így csak 34 pontot zsebelhetett be a V-Tech egykori énekese. A Jennifer Hudsont alakító Király Linda annál inkább lenyűgözte a rappert, a véleményével pedig mindenki egyet is értett, már-már odáig ajnározva a produkciót, hogy ő az egyetlen olyan magyar énekes, aki képes volt így elénekelni a minden tehetségkutatóban legalább tízszer elhangzó One Night Only-t. 40 pont, naná.

MÁZS, azaz Mészáros Árpád Zsolt Rod Stewart dalát nyerte meg az első show-ra, de a produkció nem aratott osztatlan sikert, így csupán 32 ponttal jutalmazták. De érkezett a színpadra az a Veréb Tamás is, akit nemhogy az átlag tévénéző, de még maguk a zsűritagok sem nagyon ismertek a műsort megelőzően, de a fiatal musicalszínész mindent megtett azért, hogy megjegyezhessük a nevét. Olyan hitelesen énekelte el ugyanis Caramel először a Megasztárban elhangzó Szállok a dallal című slágerét, hogy az ítészek is szuperlatívuszokban beszéltek az előadásról, amire azonnal ki is osztottak 40 pontot.

Kozma Orsi Amy Winehouse-ként a dal elején lévő bizonytalanságok ellenére is meggyőzte a zsűrit, és ő is bezsebelhetett egy maximális 40 pontot. Homonnay Zsolt igazán hozta a tőle megszokottat, és egy valódi mini színházat varázsolt a színpadra Meat Loaf gigaslágerével. Nem biztos, hogy ez lett volna a cél, és ez a 33-as pontszámban is megjelent.

Kissé talán fura “véletlen”, de a musicalsztár után egyből exfelesége, Polyák Lilla következett, a tinédzser, és szigorúan svájcisapkás Szandit megidézve.  Az eredeti előadót puszta szeretetből rommá cikiző zsűri 35 pontot adott az előadásra. Radics Gigi Király Linda Szerelem utolsó vérig című dalával érkezett, háttérben egy soft pornó koreográfiával, ami teljesen lekötötte a férfi zsűritagok figyelmét, pedig nem volt éppen utolsó, ahogy az egykori megasztáros odapakolta a produkciót. Újabb 40 pont, persze.

A több körös szavazás végén aztán kiderült az is, ki került abba a kellemetlen helyzetbe, hogy rögtön az első adásból távoznia kelljen. Ez pedig ezúttal MÁZS lett, így a második legkevesebb szavazatot kapó Polyák Lilla folytathatja a versenyt jövő héten is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik