Szórakozás

Botrányos szakítás: két Intim Torna Illegál lesz?

Osztódással szaporodtak. De most akkor pontosan hány ITI van?

Szeptember 11-én reggel 8-kor bombát robbantott az egyik legnépszerűbb magyar zenekar vezetője: Kiss Sándor a Facebookon bejelentette, hogy az eddigi felállásból egyedül ő folytatja az Intim Torna Illegált, és már meg is nevezte az új tagokat.

Elérkeztünk az Intim Torna Illegál 7. évéhez, mely igazi fordulópontot hozott az életünkbe. Dorogi Péter nyár közepén úgy döntött, hogy kiszáll a zenekarból, mert másképp és máshogy szeretné folytatni. Kiss Sándor zenekarvezető ezt tiszteletben tartva, de a változás kihívását meglovagolva úgy döntött, hogy friss energiával, hatalmas elszántsággal és kiírthatatlan optimizmussal folytatja a munkát. Új tagokkal születik újjá az egész zenekar. Méghozzá MOST, ebben a pillanatban!”

– írta a zenekarvezető, majd bemutatta az ú tagokat (Hermann Tamás – ének, Ruska Péter – gitár, Pusztai Gábor – dob).

Kiss azzal fejezte be, hogy a további koncerteken – új dalok mellett – a régi slágereket is játsszák majd.

A Facebook-kommentekből azt lehetett leszűrni, hogy a rajongókat megrázta a hír.

Aztán jött egy újabb fordulat:

a három másik tag a zenekar weboldalán jelentette be, hogy a zenekar oszlopos tagjai nem váltak ki, ellenkezőleg: Kiss Sándor nélkül folytatják. Íme a közleményük:

Döbbenten láttuk az Intim Torna Illegál facebook oldalán a vasárnap reggeli bejegyzést, melyet a zenekar korábbi tagja, Kiss Sándor tett közzé, visszaélve az Intim Torna Illegál nevével. Tekintettel az általa terjesztett, valótlan és félrevezető információkra, ezúton szeretnénk röviden tisztázni, mi is történt a zenekar körül az elmúlt időszakban.

Mindenekelőtt szeretnénk a rajongókat megnyugtatni, hogy a zenekar oszlopos tagjai nem váltak ki, ellenkezőleg: Kiss Sándor nélkül folytatjuk tovább. Sándor – legnagyobb sajnálatunkra – az elmúlt időszakban olyan magatartást tanúsított, amely sem a zenekar szellemiségével, sem az egymás iránt érzett tisztelettel nem egyeztethető össze.

Kiss Sándor a fentiek ellenére jelenleg egy személyben kezeli az Intim Torna Illegál facebook oldalát, hiszen 3 hónappal ezelőtt kitiltotta onnan a zenekar tagjait. Az azóta ott megjelent bejegyzések – beleértve a ma reggelit is – nem a hivatalos zenekari álláspontot képviselik, hanem Kiss Sándor egyszemélyes véleményét, kommunikációs hadjáratának részét képezik.

A jó hír, hogy Janó, Peti és Ádám együtt folytatja a munkát és hamarosan újra találkozhatunk a koncerteken.

Intim Torna Illegál zenekar”

Kíváncsian várjuk, hogy lesz-e két tök ugyanolyan nevű zenekar, akik nagyrészt ugyanazokat a dalokat játsszák majd, perre viszi-e valaki az ügyet, vagy esetleg kulturáltan újra átbeszélik a válást.

 

Kiemelt kép: ITI/Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik