Szórakozás

VV Zseraldin nem mondott nemet semmilyen drogra

24.hu
24.hu

2016. 09. 06. 07:33

Korábban a témában:

Vasárnap este sok dolog történt a Való Világ 8 szereplőivel. Azon túl, hogy lezajlott az első kiválasztás, a nézők szavazatai alapján valakinek párbaj nélkül kellett elhagynia a realityt, VV Zsófi helyére pedig Zseraldin költözött be.

A 22 éves lány bemutatkozó filmjéből az derült ki, hogy egyedül él, így a ház körüli, fiús munkákat is neki kell elvégezni, nagyon szereti az édesapját és egy női focicsapatban is játszik. A Blikk azonban beszélt vele a beköltözése előtt, és kiderült, hogy korábban több kábítószert is kipróbált, amiről szüleinek is beszámolt már. 14 évesen próbálta ki a füvet, 17 évesen már exctasyval bulizott, de a szintetikus drogoktól és egyebektől sem zárkózott el.

Mint minden tizenévesnek, nekem is voltak korszakaim. Füveztem, és emellett belenyúltam még egy-két dologba próba szinten, de ezt mindenki tudja rólam. Szüleim is tudják, hogy kipróbáltam a drogot. A baráti társaságomból anyu már tudta, hogy ki szokott szívni, mert néhányukkal egy munkahelyen dolgozott. Amikor egyszer látta rajtam, hogy én is bódultan jövök haza, egy kiadós parti után, leültetett és megkért, ne csináljam. Utána minden ilyen ügyemről tudtak, mert beavattam őket, örülök, hogy bíznak bennem. Tudták, hogy nem vinném túlzásba

– mesélte a villalakó.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.