Szórakozás

Star Academy: Két lány máris a fiúk szobájában aludt

Vasárnap este teljessé vált a TV2 reality-tehetségkutató műsorának a mezőnye, hiszen a szombaton továbbjutott nyolc énekest követően újabb nyolc versenyző költözhetett be a bekamerázott házba, ahol a következő hónapokat töltik majd. Az este pedig természetesen nem telhetett el buli nélkül. Szombaton már jakuzziztak és ismerkedtek az énekesek, vasárnap pedig iszogatással ünnepeltek.

Hétfő reggel nyolckor azonban már keltették őket. Miskovits Marci, a tehetségkutató háttérműsorának egyik műsorvezetője élőben kapcsolt, hogy meginterjúvolja a még félig alvó énekeseket. Először a fiúk szobájába rontott be, ahol azért két lányt is talált, akik állítólag ott találtak csak helyet maguknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik