Szórakozás

Keresztes Ildikó egykori X-Faktorosa most a Star Academy-ben versenyzik

A hétvégén egy dupla, bemutatkozó adással indul útjára a TV2 új tehetségkutatója, a Star Academy. A csatorna már be is mutatta a 20 jelöltet, akik közül 16-an költözhetnek majd be a műsorba. Az énekeseknek a nézőkön túl, a négytagú zsűrit, Vastag Csabát, Pásztor Annát, Király Viktort és Keresztes Ildikót is meg kell győzniük a tehetségükről.

Külön érdekesség, hogy az egyik versenyző, Hegyi Dávid négy évvel ezelőtt még az X-Faktorban próbálkozott. El is jutott a mentorházig, ott azonban éppen Keresztes Ildikó ejtette ki, akinek most is bizonyítania kell. A srác azonban nem aggódik emiatt.

Bevallom, nem volt könnyű megélni akkor, hogy nem jutottam tovább. A mai napig bennem van a rossz érzés, pár hónapig tartott is, amíg felálltam belőle. Azóta is énekelek, próbálkozom, castingokra járok, miközben dolgoztam, ami adódott, de vágyom arra, hogy egy vagy több szinttel feljebb lépjek. Nem félek attól, hogy újra előtte kell énekelnem. Nagyon akarom ezt az egészet, mindent vagy semmit alapon vágok bele

– mesélte a Blikknek az énekes.

Fotó: TV2
Fotó: TV2

Keresztes Ildikó pedig elmondta, nem könnyű feladat a zsűrizés, hiszen sok szempontot kell figyelembe venniük, de Dávidnak nem kell izgulni, ugyanis a hétvégén mindenki tiszta lappal és ugyanakkora eséllyel indul.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik