Szórakozás

Nem lesz újra Győzike show az RTL-en

Az elmúlt hetekben többen is cikkeztek arról, hogy visszatérhet a Győzike show az RTL Klub képernyőjére. Az egész alapja, hogy a csatorna augusztusban levédette a „Győzike” szót a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál. Ilyet elvileg akkor szoktak csinálni, amikor hasonló címmel a közeljövőben műsort szeretnének indítani valamelyik csatornájukon. Gáspár Győző a 24.hu-nak múlt héten arról nyilatkozott, hogy mit láthatnának tőle az emberek a felfrissített show-ban, kedden pedig konkrétum is megjelent a Blikkben, miszerint Győzike igen komoly összeget, negyven millió forintot kap a visszatérésért.

De kiderült, hogy ebből egyetlen szó sem igaz. Kolosi Péter, az RTL Magyarország vezérigazgató-helyettese, programigazgatója vetett véget az ámokfutásnak a SorozatWikinek adott nyilatkozatában:

“Csodálkozom azon, hogy ezt az újságok miért kapták fel. Nyilván van egy Győzike védjegyünk már több mint tíz éve, hiszen akkor indult a Győzike show. Ezeket a védjegyeket tíz évenként meg kell újítani, fizetni kell egy bizonyos összeget és akkor ugyanennyi időre ismét a tiéd. A szabadalmi tárban ez úgy jelenik meg, hogy mostantól van egy védjegyoltalmad. Ebből azt a következtetést vonták le újságírók, hogy mi levédettük ezt a nevet, pedig csak megújíttattunk egy régit. Az elmúlt 20 évben semmilyen jelentős márkanevet nem engedtünk el, pont azért, hogy mások ne tudják használni. Nem volt olyan tervünk, hogy visszahozzuk a Győzike show-t, a nézők a BeleValóVilágban találkozhatnak vele.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik