Szórakozás

Leonardo DiCapriónak nagyon rossz hete van

Ahogy azt megírtuk, a végre Oscar-díjas színész nemrégiben karambolózott, és bár szerencsére sem neki, sem a baleset többi érintettjének nem esett baja, azért gyanús, hogy Leonardo DiCapriónak ezek nem a kedvenc napjai voltak. Az egész azzal kezdődött, hogy múlt szerdán kiderült, a filmet, melyért a színész még nem kapta meg az annyira várt Oscar-díjat, a gyanú szerint Malajzia állami gazdaságfejlesztési alapjából lopott pénzből finanszírozták. A Wall Street farkasához köthető botrány volt az első esemény, ami DiCaprio kedvét szeghette, ugyanis a 8 milliárd dollárból vélhetően nemcsak a filmre, de a színész jótékonysági alapjába is jutott.

Ezután DiCaprio hirtelen lemondta a nagy felhajtással beharangozott adománygyűjtő estére tervezett házigazdai szereplését , melyet a Demokrata Párt és Hillary Clinton támogatására szerveztek, és amelyre a belépő több mint 9 millió forintnyi dollárba került. Egyre inkább úgy tűnt, hogy ha akarata és tudomása ellenére is, de kissé belekeveredett a pénzmosók piszkos ügyeibe. És ha mindez nem lett volna elég, jött a fent már említett, barátnőjével, Nina Agdallal közösen elszenvedett, szerencsés kimenetelű baleset. Senkinek sem könnyű az élet, néha még Leonardo DiCapriónak sem.

(DailyBeast)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik