Szórakozás

Nagy Feró: Az összes nőt meg fogják erőszakolni

Mint megírtuk, rendőrségi ügy lett a Beatrice kolozsvári koncertje, ugyanis a XX. század című daluk a román média szerint kedvező fényben tünteti fel Sztálint, Hitlert és az Iszlám Államot.

Nagy Feró a Bors hétfői számában elmondta: megdöbbent a vádakon, és nem csak azért mert félreértelmezték azt, hanem mert el sem hangzott az ominózus koncerten.

“Húsz éve játsszuk, a 80-as évek végén írtam. Hol volt akkor még Iszlám Állam terrorszervezet? (…) A YouTube-on van fent egy váci kocsmában adott bulink, az egy magyar házibuli volt, és azt vágták be. Erről szó sem volt a Kolozsvári Napokon. Ez politika, talán az nem tetszik nekik, hogy aznap annyi magyar összejött. (…) Még mondtam is, milyen jó, hogy ezt Kolozsváron magyarul énekelhetem. Ezt románul is megköszöntem. Nem ellenük szólt! Dehogy! Szeretünk itt lenni, évente tízszer is fellépünk. Ettől még a rendőrségi vizsgálat meglesz. Az utóbbi tíz évben semmi irredenta dolgot nem csináltam. Tudjuk, hová léptünk be”

– nyilatkozta Feró, akinek a menekültekről viszont megvan a kemény véleménye. A Ko­lozsvári Rádiónak adott interjújában a barátkozást erőltette a kelet-európai népek közt, “mivel jönnek a migránsok”. Erről a Borsnak is beszélt.

“Ezt tényleg mondtam és tartom is. A törökök is itt voltak, és tönkretették a hazánkat. Ha már jönnek a migránsok, ne vigyenek, hanem hozzanak. Ezer százalék, hogy az összes nőt meg fogják erőszakolni. Azért jöttek, hogy elfoglalják ezt a földet, nem azért, hogy dolgozzanak. Nem hiszem, hogy a gyerekeimet, az unokáimat ki merem majd engedni az utcára. Szeretném a saját érdekeimet képviselni. Én nem hívtam őket, hogy itt mecsetet építsenek. De jönnek és követelőznek. Jönnek, átvágják a kerítést, betörik a kapukat. Ne itt harcoljanak, ne engem irtsanak ki! Menjenek haza, és ott harcoljanak a saját szabadságukért. Az egyéni érdekeimet képviselem, nem vagyok mingránspárti.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik