Szórakozás

Gyomorműtéte okozta a törést Tóth Vera kapcsolatában

24.hu
24.hu

2016. 08. 22. 20:56

Korábban a témában:

A pletykák után az énekesnő kamera elé állt és tisztázta magánélete alakulását. Tóth Vera a Fókusznak mesélt szakításáról és arról, hogy három éves kapcsolatának miért lett vége.

Mindkettőnket arrafelé sodort az élet, hogy most magunkkal foglalkozzunk. Eljön egy periódus az ember életében, amikor muszáj magunkkal foglalkozni. Nem arról van szó, hogy mi az új világ törvényei szerint nem akarunk megoldani egy problémát a kapcsolatban és inkább eldobjuk egymást. Hanem éppen arról, hogy ezzel oldjuk meg a problémáinkat

– magyarázta a Kicsi Óriások hamarosan debütáló mentora.

Vera elmondta, hogy párjával igyekeztek megbeszélni a problémáikat, de azt a törést, amit néhány hónappal ezelőtti műtéte okozott, már nem tudták helyrehozni egymás mellett.

A gyomorműtétem óta egy pozitív értelemben vett trauma érte a szervezetemet és a lelkemet. Ez arra késztetett, hogy egy picit befelé forduljak és saját magamon dolgozzak. A páromnál is lett abban az időszakban egy törés. Nem a műtétemet hibáztatom, mert nagyon hálás vagyok érte és azóta csak fogyok és fogyok, de a párkapcsolatomban ez egy nagy változást hozott.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

A police officer (R) directs a woman carrying a bunch of flowers near the Manchester Arena in Manchester, northwest England on May 23, 2017 following a deadly terror attack at the concert at the venue the night before. 
Twenty two people have been killed and dozens injured in Britain's deadliest terror attack in over a decade after a suspected suicide bomber targeted fans leaving a concert of US singer Ariana Grande in Manchester. / AFP PHOTO / Oli SCARFF
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.