Szórakozás

“Fojtogass, apuci!” “Azt hiszem, nem kéne”

A hírességeket mindig nagy érdeklődés övezte és övezi is körül, ebbe pedig a szexuális ajánlatok is beleértendők. Régen ezeket személyesen vagy levélben tették fel, most azonban - hála az internetnek és a Twitternek - mindenki szeme láttára. Ryan Reynolds-hoz is rendszeresen futnak be kérések, amikben - többnyire nők - kérnek tőle arcpirító dolgokat, ő azonban ezeket zseniálisan reagálja le.

„Dugj halálra” – írta valaki a színésznek, aki erre azt írta,

Ne haragudj, hogy kihagytam a lehetőséget. Éppen Kirk Cameron (amerikai színész – a szerk.) lábát mostam a könnyeimmel.

Reynolds egyébként mindig pont annyi iróniát használ a válaszaiban, hogy az eredeti posztolót ne sértse meg, de azért kicsit zavarba is hozza.

“Öklözz meg!” “Köszönöm, amúgy jól vagyok.”

– írta még májusban valakinek, majd amikor bő három héttel később valaki azt kérte tőle, hogy szaggassa szét őt és éljen a testében, annyit válaszol: “Ez fura. PONT ugyanerre gondoltam én is!”

Ahogy említettük, a férfiak is előállnak kéréseikkel. A lenti tweeten az látható, valaki azt kéri Reynoldstól, hogy dedikálja a farkát, mire a színész annyit mond: „Sajnos most nem jó, ugyanis nagyimnak segítek a diabéteszgyógyszereivel”.

A felhasználók egyébként nem fogják vissza magukat. Van, aki nyíltan leírja, azt szeretné, ha a színész szétgyilkolná a vagináját – erre Reynolds éppen azt válaszolta, nem tudja megtenni, mert éppen az unokahúgát fogja a kezében, akit pedig keresztelnek.

Nemrég valaki megkérdezte tőle, a felesége mit szól az ilyesfajta kérésekhez. Természetesen erre is humorral felelt:

Szerintem ezek nagy részét egyébként ő írja.

Fejlécképünk: Instagram / Ryan Reynolds

Ajánlott videó

Olvasói sztorik