Szórakozás

Elhagyta gyermekei anyja Kiss Endit, a Hooligans dobosát

kiss endi (kiss endi)
kiss endi (kiss endi)

Már több mint fél éve pedzegették az újságok, hogy nincs minden rendben a Hooligans dobosa, Kiss Endi és élettársa, két kisebbik lányának édesanyja, Vera között. Endi akkor nem nyilatkozott, most viszont tiszta vizet önt a pohárba a Fókusz riportjában.

“Vera azt mondta, hogy már nem akarja folytatni. (…) Voltak nagyobb összeveszések és szétköltözések, de mindig abban bízott, hogy változik a hozzáállásom. Talán még durvábban belecsaptam a dologba, vagy Vera még okosabb lett, talán kiszeretett ebből az egészből és szüksége van egy olyan életre, ami nem ezzel jár”

– utalt a riportban Endi arra, hogy felvállaltan rendszeresen csajozott Vera mellett és többször meg is csalta őt.

“Van nekem egy harmadik gyermekem is, elve ő közben született egy hölgytől. Már azt elnézte. Persze nem egyszerűen, lelkileg ez nem lehetett egyszerű”

– tette hozzá a Hooligans dobosa, aki elmondta: szakításuk óta is kapcsolatban vannak egymással, és nem csak a gyermekek miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik