Zambo-Krisztian(960x640).jpg (Array)
Szórakozás

Nagy fájdalmakkal küzd Zámbó Krisztián

24.hu
24.hu

2016. 08. 16. 06:15

Zámbó Krisztiánt olyan súlyos gerincfájdalmak döntötték ágynak, hogy hetekig még a lábra állás is komoly gondokat okozott számára.

“Egyik reggel úgy ébredtem, hogy nem tudok felkelni. Olyan görcs állt a medencecsontomba és a gerincem végébe, hogy a fájdalomtól meg sem tudtam mozdulni. Üvöltöttem kínomban, borzasztó érzés volt. Két hétig nyomtam az ágyat, ami meg is látszik a testemen, híztam vagy öt kilót. Pár hete nagyon megfáztam, és nem vártam meg, hogy kiheverjem, elmentem fellépni. Lehet, ennek a szövődménye. De a dokim szerint akár egy fertőzött szúnyog csípése is állhat a betegségem hátterében”

– mondta a Borsnak Krisztián, aki betegsége miatt néhány koncertet kénytelen volt lemondani.

“Éneklésből élek, ezért érzékenyen érint a kihagyás, hiányzik a bevétel. Még most sem vagyok felépülve teljesen, de beinjekciózva már tudok koncertezni. Csak most nem ugrálok annyit a színpadon, mert még mindig vannak fájdalmaim.”

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

London, 2017. január 24.
Kaya Mar uniópárti művész Theresa May brit kormányfő gúnyfiguráját ábrázoló festménnyel tüntet a brit legfelsőbb bíróság épülete előtt Londonban 2017. január 24-én. Ezen a napon a brit legfelsőbb bíróság ismerteti döntését arról, hogy a kormánynak kell-e kérnie előzetes parlamenti jóváhagyást a brit EU-tagság megszűnéséhez vezető folyamat hivatalos elindításához. A szigetország lakossága 2016. június 23-án népszavazáson döntött az ország kiválásáról az Európai Unióból. (MTI/EPA/Andy Rain)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.