Szórakozás

Benkő László: Félek, hogy én leszek a következő

Benko-Laszlo(17c3869a-3c4b-4252-a9a7-aaeb29c6a5cd)(430x286).jpg (Array)
Benko-Laszlo(17c3869a-3c4b-4252-a9a7-aaeb29c6a5cd)(430x286).jpg (Array)

Hétvégén megírtuk a szomorú hírt, elhunyt Laux József dobos, az Omega és a Locomotiv GT egyik alapítója. A zenészt szívbetegség után, 73 éves korában, szombaton érte a halál, zenésztársai megrendülten meséltek az utolsó találkozásról.

“Úgy próbáltunk élni, hogy egyre nagyobb kamasz lett be­lőlünk. Nem számoltam az éveket, születésnapokkor is csak sunyin hátranéztem, hogy mennyi van mögöttem, de előre sosem. Somló és Laux azonban kimozdított ebből. Félek, hogy én leszek a következő” – mondta a Borsnak Benkő László, aki szerint természetes barátai­nak halála, hiszen nem fiatalok már, de akkor is összezúzza az em­bert.

Kóbor János is megtörten nyilatkozott: “Múlt héten elénekeltük az Éjszakai országút című számunkat Somló emlékére, pedig nem játszottuk már ezer éve. Ezen a héten Józsi emlékére fog szólni ez a dal, de soha többet nem szeretném eljátszani.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik