Szórakozás

Sarka Kata Andy Vajna régi lakásába költözhetett be

Bár korábban felreppent, hogy a férjétől teherautóval elköltöző Sarka Kata házat vásárolt magának és két gyerekének, a Blikk viszont úgy tudja, Hajdú Péter családja albérletben él. Pontosabban pedig Andy Vajna korábban bérelt luxuslakásába költöztek a budai hegyekbe.

“Én már kétszer is láttam Sarka Katát. Az egyik alkalommal egy hófehér Audival érkezett, a második találkozásunkkor pedig sofőr jött érte” – mesélte a helyszínen egy utcabeli, aki azt is tudni vélte, hogy a lakás, amiben korábban a filmpápa is lakott, hatalmas, akkora, mint egy bálterem.

A lap által megkérdezett ingatlanszakértő szerint a XII. kerület azon részén havi 700-800 ezer forint alatt nemigen lehet kivenni semmit, de egy ilyen felszereltségű luxusapartman bérleti díja havi egymillió forint fölé is csúszhat.

A bulvárlap munkatársa megpróbált telefonon beszélni Sarka Katával, de lapzártáig nem sikerült elérniük, Hajdú Péter pedig a néhány nappal ezelőtt kiadott közleményére emlékeztetett, és azt kérte, tartsák tiszteletben a magánéletüket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik