Szórakozás

Lagzi Lajcsi: “Végre a jó úton vagyok”

A mulatós trombitásról hétvégén Peter Srámek osztott meg egy fotót, amelyen Lagzi Lajcsi meglehetősen megtörten, és nagyon lefogyva látható. A zenész a Borsnak beszélt arról, a súlyfeleslegétől valóban megszabadult, ám a látszat ellenére a hangulata jobb, mint valaha.

“Most tartok negyven kiló fogyásnál. De nem ez a lényeg, hanem az, hogy nem jönnek vissza a kilók, vagyis tudom tartani a súlyom. Ez a nagy eredmény! Amióta az eszemet tudom, gyakorlatilag az­óta vannak – inkább voltak – súlyproblé­máim. Bármit kipróbáltam, sosem hozott tartós eredményt. Most úgy tűnik, végre a jó úton vagyok, és ezért nagyon hálás vagyok a sorsnak. (…) Mindig irigyeltem azokat a papákat, akik együtt tudnak sportolni a gyerekeikkel. Nekem ez régen nem adatott meg. Ezzel szemben ma reggel tizenkét kilométert bringáztam a fiammal, a hét végén pedig evezni voltunk, három órán keresztül szeltük a vizet. Elképesztő élmény és boldogság ez nekem” – mesélte Lajcsi, aki egy egészen intim részletet is megosztott az interjú során.

“Nem szívesen mondom, de muszáj megemlítenem, hogy a magánéletem is komoly minőségi változáson ment keresztül. Nagy súlyfelesleggel nem egyszerű, ugye szerelmi életet élni sem nőként, sem férfiként. A negyven kiló mínusznak köszönhetően most egészen más lett a viszonyom a feleségemmel” – tudhatjuk meg a cikkből a hiánypótló információt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik