Szórakozás

Vastag Csaba kiakadt, nincs is barátnője

Vastag Csaba az év elején 11 év után szakított barátnőjével, azóta hiába gondolkodik öt gyerekben, egyelőre nincsen párja. Még akkor sem, ha egy bulvárlap szerint van. Az énekes a Facebook-oldalán tette tisztába a dolgot.

Kezembe került az egyik eheti bulvár hetilap . Arról számolnak be , hogy VÉGRE van Új barátnőm . Teszik mindezt olyan magabiztossággal , mintha minimum én magam mondtam , vagy kértem volna . Hát nem . Ráadásul úgy van beállítva , mintha valami nagy bejelentést tettem volna . Mintha hivatalos , az én kérésemre megírt cikk lenne , melyhez még szervezett fotózás is tartozik . Eddig nem szóltam , De ezt már viszonylag nehezen tudom szó nélkül hagyni . Ráadásul látom , hogy egyre többen kezdik tényként átvenni . Gondoltam szólok , hogy Ne tegyék . Mindig együttműködtem a sajtó képviselőivel , addig a pontig , amíg úgy éreztem , hogy kell . A szükséges lépéseket megteszem . A képek a TAVALYI Grease Musical premierjéhez készültek . A cikkhez hozzájárulásomat , beleegyezésemet nem adtam , nem nyilatkoztam senkinek semmit . Az újságíró kolléga mindent saját ötletektől vezérelve írt . Ha a magánéletemmel kapcsolatban bármi bejelenteni valóm van , majd szólok , és az arra kíváncsi sajtóorgánumokat értesítem . Megértem , hogy írni kell valamit , és az újságot is egyel nehezebb eladni üres , fehér lapokkal , de Ezek szerint bárki , bármit , bármilyen formában , kontrollálatlanul megírhat . Ez így sehogy sem jó . Azt hittem , megúszom az idei uborkaszezont :) Az egyetlen bejelenteni valóm , hogy nincs bejelentenivalom , illetve majd jövő héten lesz , teljesen más témában . Informálódni pedig ezek után is tőlem érdemes . A legjobbakat Mindenkinek

– posztolta Vastag Csaba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik