Szórakozás

Mégsem szakított Tóth Vera és pasija

Tóth Vera (Tóth Vera)
Tóth Vera (Tóth Vera)

A Bors múlt csütörtöki számában jelent meg, hogy Tóth Vera és barátja, Ádám szakítottak, valamint hogy a férfi néhány hete van fent egy szextárskeresőként elhíresült internetes oldalon. Mostanra derült ki, hogy a hír nem igaz.

“Abszolút megcáfolnám, hogy a párom társkeresőn vagy szextárskeresőn lenne regisztrálva. A mi kapcsolatunknak a bizalom a mozgatórugója, és ha bármi probléma volt, leültünk, és megbeszéltük. Nos, én nem láttam semmi olyan problémát a kapcsolatunkban, ami indokolta volna, hogy ezt tegye a párom. Teljesen megbízom Ádámban. Azt gondolom, ma már bárki tud szerezni képeket a közösségi oldalakról, én is szoktam róla fotót posztolni, így nem nehéz létrehozni egy hamis profilt”

– mondta a Blikknek Vera, aki állítja, kapcsolatuk alapja a bizalom, így egyetlen pillanatig sem vette komolyan a híreszteléseket, ennek ellenére, a félreértések elkerülése végett, természetesen szembesítette kedvesét a hírekkel.

“Annyira felháborodott ezen a dolgon, hogy azt egyszerűen nem lehet megjátszani. Belenézek a szemébe, és tudom, hogy ő igazat mond vagy sem, a három év alatt már megismertük egymást ennyire.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik