Szórakozás

Első felesége mellé temetik Marik Pétert

Mint megírtuk, meghalt meghalt Marik Péter bonviván Jászai Mari-díjas színész, aki július 6-án kapott szívrohamot az Operettszínház debreceni fellépésén. Kollégái élesztették újra, a mentők 25 percig küzdöttek az életéért, rosszulléte után kómába esett és már egyetlen percre sem tért magához.

“Az özvegye azt mesélte, amikor Péter elutazott Debrecenbe, olyan érzelmesen köszönt el tőle, mintha örökre búcsúzott volna. Ráadásul a debreceni Csárdáskirálynő előtt pár nappal csodás felesége, Anett engedélyét kérte, hogy ha úgy adódik, az első felesége, a legendás primadonna, Németh Marika mellé temessék. Anett pedig annyira megértő volt, hogy áldását adta férje kérésére, így Pétert akarata szerint helyezik majd örök nyugalomra”

– mesélte a Blikknek Lőrinczy­ György, a Budapesti Operettszínház főigazgatója, aki azt is elárulta, hogy a színház már intézi a temetést is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik