Szórakozás

Ryan Gosling testőre egy kóspallagi büfében verekedett

A Velvet információja szerint múlt hétvégén a Szárnyas Fejvadász 2 stábtagjai bérelték ki a helyet, ahol szombaton Ryan Goslingék testőre belekötött két pultnál álló férfiba, majd egyiküket fel is lökte. A helyiek szerint a bántalmazott férfinak annyi volt a bűne, hogy nem akart pálinkát inni.

“Hátulról cipeltük le a sörös rekeszeket, aztán már csak arra értünk vissza, hogy egy férfi orrából ömlik a vér, és hogy addigra már a mentőket és a rendőröket is kihívták. Teljesen elképesztő helyzet volt az egész, öt perc alatt tették tönkre a bulit” – mondta el a portálnak a büfé egyik tulajdonosa, aki szemtanúktól úgy tudja, hogy a testőr segítségére siető egyik helyi lakos húzott be az egyik túrázónak, akit a testőr még egyszer hátba is rúgott. A sérültek közül az egyik férfinak felrepedt a szeme és eltört az orra, de társát is fejsérüléssel szállították kórházba. A tulajdonos szerint azt, hogy pontosan mi történt, a büfére erősített kamera segítségével is tisztázhatóak.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya megerősítette, hogy „testi sértés bűntett miatt ismeretlen tettes ellen indult eljárás és a mentők két személyt szállítottak kórházba.″

Ajánlott videó

Olvasói sztorik