Szórakozás

Visszatér az Éjjel-Nappal Budapest egyik főszereplője

Új külsővel tér vissza két év szünet után Rita, az Éjjel-Nappal Budapest egyik alapszereplője. A szőke lány a kezdetektől, vagyis 2013. február 11-től közel másfél évig, 2014 augusztusáig volt látható szinte minden nap az RTL Klub képernyőjén.

“Jó érzés volt visszatérni, de sokkal jobban izgultam, mint amikor elkezdtük a sorozatot. Aggódtam, hogyan fogadnak majd a többiek, milyen lesz ismét kamerák előtt szerepelni. Szerencsére úgy alakult, hogy azokkal a szereplőkkel forgathatok, akikkel annak idején, vagyis Joe-val, Marcival, Kristóffal és a többiekkel. Lali szinte kivirult, hogy visszatértem, igaz ő mindig előadja, hogy mennyire oda van értem, de szerintem ezt nem gondolja komolyan”

– mondta Rita, akit elsőre nem biztos, hogy felismertek majd a sorozat rajongói.

“Két évvel ezelőtt megműttettem az orromat. Ez nem a képernyő és a negatív beszólások miatt történt, hanem mert 12 éves korom óta elégedetlen voltam vele. Évek óta terveztem a műtétet. Amióta megcsináltattam, sokkal nagyobb az önbizalmam. De ezt a változást sokkal kevesebben veszik észre, mint azt, hogy megváltozott a hajszínem. Sokan azt hiszik barnára festettem, de ez az eredeti szín. Korábban volt befestve, igaz az egész ország szőkén ismert meg.”

Fotó: RTL Klub
Fotó: RTL Klub

„Ilyen hosszú kihagyás után még sohasem tért vissza alapszereplő az Éjjel-Nappal Budapestbe, és ahogy annak idején Rita körül forrt a levegő, úgy izgalmakban most sem lesz hiány a folytatásban”

– mondta Világi Péter, az Éjjel-Nappal Budapest sajtófőnöke.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik