Szórakozás

Így lett egy dél-koreai kisvárosból a Pokémon Go fellegvára

Ugyan a Pokémon Go még nem érkezett meg Dél-Koreába, de persze ott is megtalálták már a módját, hogy játsszanak az őrületes népszerűségnek örvendő játékkal.

Nem véletlenül.

A videóban konkrétan egy pár is arról beszél, hogy úgy érkeztek az országba nyaralni, hogy letöltötték a játékot előtte, most pedig rendkívül örülnek annak, hogy így tettek.

Dél-Korea helyzete azért különleges, mert Észak-Koreában korlátozzák a Google Maps használatát. Az ország északkeleti részén fekvő Sokcho városa éppen kívül esik az Észak- és Dél-Korea közötti demilitarizált zónán, és azon a területen is, amiken a Google Maps korlátozásai érvényesek.

Így ez az egyetlen város az országban, ahol a játék működik.

Még Sokcho polgármestere, Lee Byung seon is lelkesedik a játékért, és az egész nyári turizmust a Pokémon Go jegyében tervezi. A polgármester azt mondta, régi emlékeket idézett fel neki a játék, mivel gyermekei is odáig voltak a Pokémonért kicsi korukban.

A város idegenforgalmán pedig már most meglátszik a játék megjelenése, hiszen már most négyszer annyi szobát foglaltak le a turisták a városban, mint egy héttel ezelőtt.

(Vice, Traveller)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik