Szórakozás

A győztes miatt kritizálják a Magyarország Szépét

Mint megírtuk, vasárnap este megválasztották Magyarország Szépét. A szakmai zsűri döntése alapján az első helyezett Gelencsér Tímea lett, idén ő képviselheti hazánkat a Miss World nemzetközi szépségversenyen.

Sok internetező azonban nem elégedett az eredménnyel, inkább a közönségdíjas Dézsányi Biankának, a gyönyörű 22 éves budapesti fogtechnikusnak adták volna koronát. Ilyeneket írtak a Facebookon:

“Most sem az nyerte, aki a legszebb! Tavaly sem! A közönség szavazat jól működött! A szakmai zsűri szakmailag egy nulla! Szerintem ez le van zsírozva, jó előre! Különben a közönség szavazna a királynőre, de minimum beszámítana a szakma zsűribe!”

“A közönségdíjassal teljesen egyetértek!!! Gratulálok, Ő volt a legszebb az egész társaságban”

“Nekem a 2-es, Dézsányi Bianka tetszett legjobban, mint ahogy a nézők többségének is…”

“Sose az nyer aki a legszebb.Jelen esetben a 12-es vagy 2-es sorszámú lányok volt azok, de semmiképpen sem azok a lányok voltak a legszebbek akik helyezést értek el.”

“Tucat az összes lány… Hol vannak a karakterek? Hol van egy vörös haj, hol egy rövid frizura, egy kerekebb sziluett… Elkeserítő ez az egész…”

“A páromnak Dézsányi Bianka tetszett leginkább, nem sok szép nő maradt bent.”

“2-est vártam én is nyertesnek,nem egy szilikont…”

Persze az is biztos, hogy olyan szépségkirálynő nincs, akit ne kritizálnának a kommentelők. Megkérdeztük a versenyigazgatót, Sarka Katát az interneten kialakult feszültségről, ő azonban nem tulajdonít nagy jelentőséget a zúgolódásnak, részéről lezártnak tekinti a dolgot.

“A győztes személyéről a zsűri döntött, ők Timit találták a legszebbnek, amit teljes mértékben elfogadunk”

– mondta a 24.hu-nak Kata.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik