Szórakozás

Lassan hazajárnak Budapestre a hírességek

Legutóbb Kylie Jennerről írtuk meg, hogy a Balaton Soundon, aztán pedig Budapest utcáin mászkál. Ennek apropóján összeszedtük, ki és miért fordult meg az elmúlt években Magyarországon és ki az, aki - munka miatt - még várható a közeljövőben.

Akik már voltak

Robert Pattinson 2014 tavaszán járt a fővárosban, mégpedig azért, hogy a Bel Ami című filmhez forgasson. Akkor főleg az Andrássy utat zárták le, illetve a Róna utcai stúdióban készültek felvételek, a Robert Pattinson Daily oldalról pedig az is kiderült, hogy a színész nem nagyon ment oda a rajongókhoz – állítólag a szerződése tiltotta. A rajongóknak magyarul köszönte meg, hogy csendben voltak.

Hugh Jackman már többször is járt nálunk, legutóbb azért, hogy a Montblanc-nak forgasson egy reklámfilmet idén januárban. Facebook-posztja szerint a magyar fővárosban futott össze James McAvoy kollégájával is, aki az X-Menben X Professzort alakítja.

Nem áprilisi tréfa volt az, amikor a Született feleségek színésznője, Eva Longoria 2014. április elsején a Várban ugrált. Longoria egy “Találjátok ki, hol vagyok” posztot töltött fel Instagramra, a rajta látható Üdvözöljük! szónak köszönhetően pedig könnyen kitalálhattuk, hogy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren landolt. A színésznő is forgatni érkezhetett, legalábbis az IMDb alapján a Refugio című film készítésére lehetett gyanakodni.

Guess where I am…

Eva Longoria Baston (@evalongoria) által közzétett fénykép, 2014. Márc 31., 03:52 PDT

A két évvel ezelőtti március elég sűrű volt: akkor látogatottak el hozzánk A kém című film főszereplői is – többek között a Zimány Lindával smároló Jude Law, Melissa McCarthy, illetve Jason Statham is. Bár a film végső változatából kivágták a most már tényleg ügyvédjelöltként ténykedő Zimányt, szerencsére jó pár felismerhető budapesti helyszín benne maradt, így már csak ezért is érdemes megnézni a filmet, ha még nem láttátok.

Chris Noth, azaz a népszerű Szex és New York című sorozat Mr. Bigje 3 hónappal ezelőtt érkezett Budapestre, ahol a Zsarnok című amerikai sorozat harmadik évada készül. Egy hónapot töltött nálunk, a 61 éves színész szerint pedig a város nagyon szép, és nehezen állja meg, hogy ne költsön el túl sok pénzt rétesekre – tudta meg a Fókusz. A “szép” alatt valószínűleg nem a 3-as metrós élményére gondolt.

Szintén nem magától posztolt, hanem csak “modellt állt” Santiago Segura, azaz Torrente, aki a Macesz Bisztróba ült be ebédelni. Csima Gábor felszolgáló elmondta, civilként érkezett és egy férfival tárgyalt. Nem az étlapról választott, hanem Csima ajánlott neki ludaskását.

Szerelmes szivecskéket illesztett képaláírásként az éjszakai Lánchidat ábrázoló Instagram-posztja mellé a Dolce&Gabbana egyik tervezőpárosa, Stefano Gabbana, amikor Budapesten járt. Fotózta ezen kívül még a Dunát és a Parlamentet is, és az is kiderült, hogy jól érezte magát nálunk.

😍😍Budapest

stefanogabbana (@stefanogabbana) által közzétett fénykép, 2014. Márc 30., 11:28 PDT

Angelina Jolie rutinos visszajáró: 2009 augusztusában és szeptemberében azért járt nálunk, hogy forgatási helyszíneket válasszon első nagyjátékfilmjének. 2010 januárjában már Brad Pitt-tel tért vissza a fővárosba, hogy aztán a Cirbolya utcában bérelt villájukból ellátogasson többek között a Lukács fürdőbe, illetve a Kolosy téren (akkor még működő) McDonald’s-ba. Gyermekeit egy francia iskolába járatta.

Cynthia Nixon 2011-ben járt nálunk Christina Marinonival, illetve gyermekeikkel. Az idők végezetéig sorozatot forgatták nálunk, és a szálloda helyett egy apartmanházban éltek. Nemcsak a hotelből nem kértek, de a biztonsági őrökből sem: a Bors a Nagymező utcában kapta el őket, beszámolójukból pedig kiderült, hogy teljesen hétköznapian viselkedtek.

Bár az Infernót már tavaly leforgatták nálunk, Ron Howard rendező elégedetlen volt néhány jelenettel, ezért idén február végén az egész stábot, beleértve Tom Hanks-et is visszarendelte Budapestre. 25-én a Borkonyhába látogatott, ahol készített is egy közös képet a dolgozókkal.

Gordon Ramsay több országból is szállíttat borokat éttermeibe. Többek között Magyarországról is, az egyik kóstoló pedig annyira ízlett neki, hogy vett egy üveggel belőle magának is. Keira Knightley-hoz (Colette) és Rosamund Pike-hoz (HHhH) hasonlóan Charlize Theron is filmet forgatni érkezett hozzánk (filmbéli partnere James McAvoy volt), Katy Perry pedig klipet készített nálunk, amihez nagyszabású kampány keretében toboroztak statisztákat. A végeredményt itt tudjátok megnézni:

Szemfülesek idén nyáron belefuthattak Margot Robbie-ba, Mike Myers-be és Max Irons-ba is (a miértről itt írtunk bővebben), a legújabb híres vendégpárunk pedig a szintén forgatásra érkező Ryan Gosling és Eva Mendes, illetve családjuk.

Akik még várhatóak

Az IMDb-n leszűrtük az idei év második felében, illetve a 2017-ben Magyarországon készülő külföldi gárdás filmeket, ezekből pedig kiderül, melyik (fő)szereplő esetében várható, hogy felbukkan nálunk. Egy ilyet találtunk: megfilmesítik Janikovszky Éva Kire ütött ez a gyerek? című könyvét, a főszereplő pedig Roger Moore lesz. A 25 perces rövidfilm adatlapja sajnos elég szűkszavú a dátumokat illetően.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik