Szórakozás

Péter Szabó Szilvi várandósan forgatta új klipjét

24.hu
24.hu

2016. 07. 12. 07:38

Korábban a témában:

Az első babáját váró énekesnő egy percre sem áll le; fellépésekre jár, koncertezik, és másfél év után egy új dallal és klippel is jelentkezett, amely sokaknak ismerős hangzásban készült el.

“Az Egyszer még című dal kicsit visszaidézi a régi, NOX-os időket, de sokkal frissebb lett. Igazi, pörgős nyári sláger, amelyben teljesen benne van a régi énem és az is, aki azóta lettem, hiszen sok minden történt, felnőttem, megértem, és ahogy azt tudni lehet, kisbabát is várok . Hiszem azt, hogy a kislányom jelez, ha sok lenne, de egyelőre azt érzem, hogy nagyon élvezi a bulikat.

Ez az új dal lett a kedvence, nagyon feléled, amikor hallja, a nyugisabb blokkokban a koncertemen pedig érzem, hogy ő is egy picit megnyugszik. A tánccal sincs szerencsére semmi baja, hiszen valószínűleg ki ne élvezné, ha ringatnák. Kicsit fáradékonyabb vagyok, és ezt a hőséget nem szeretem annyira, de ez akkor is így lenne, ha nem várnék babát” – mondta el a Blikknek Péter Szabó Szilvi, aki elárulta azt is, a babaszoba berendezése augusztus végén, a nagykoncertje után lesz csak esedékes.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.